Az orosz építôiparban bekövetkezett a rég várt fellendülés
Az oroszországi építôipari szektor az év második felében végre biztató számadatokkal szolgál. A júliusban elkönyvelt 17,6%-os növekedést – mely gyakorlatilag a válság elôtti idôszak hozománya – augusztusban 12,4%-os, az építôipari munkákban megnyilvánuló fejlôdés követte.
2011 elsô felében meglehetôsen vegyes kép alakult ki az orosz építôiparról. Jóllehet az építôipari cégek gazdasági ered- ményei romlottak, a Szövetségi Statisztikai Hivatal elemzéseinek hasábjain a vállalatvezetôk jövôbeni nyereségnövekedést prognosztizáló elvárásoknak adtak hangot. Az igazgatók az építôiparban foglalkoztatottak számának emelkedésére szintén számítottak, holott a foglalkoztatottsági ráta az elsô hónapokban épphogy visszaesett. Bár a megkötött építôipari szerzôdések értéke magasabb volt, mint 2010-ben, ez nem jelentette párhuzamosan a kivitelezett munkák értékének növekedését is.
Az ágazat érintettjei végül csupán júliusban konstatáltak elôretörést. Az orosz statisztikai hivatal, a Rosstat jelentése alapján az építôipari munkák értéke – a lakóterületek 19%-os befejezettsége mellett – az említett hónapban mintegy 17,6%-kal emelkedett. A válság elôtti teljesítményt is mehazudtoló júliusi növekedés. hozzájárult az 5%-os, január-július közötti meg- ugrásnak – szemben az elsô hat hónapban tapasztalt, nulla közeli stagnálással. Ehhez az eredményhez csatlakozott az augusztusi 12,4%-os értéknövekedés az építôipari munkák terén. Mindent összevetve az év elsô nyolc hónapjában az építôi- pari teljesítmény 6,2%-kal magasabbra rúgott, mint a tavalyi év azonos idôszakában.
Az építôipar különbözô szegmenseinek teljesítménye az utóbbi idôben megoszlott. Míg a lakásszektor egyelôre nem képes kitörni szorult helyzetébôl, addig a 2012-es, Vlagyivosztokban tartandó Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttmûködés (APEC) csúcstalálkozójával, valamint a 2014-es, Szocsiban megrendezendô téli olimpiával kapcsolatos mélyépítési projektek – melyek többsége lassan elkészül – továbbra is a gazdaság fô mozgatórugóiként funkcionálnak. Az említett, elsôbbséget élvezô tervekre való összpontosítás igénye 2010-ben óhatatlanul együtt járt egyéb, kisebb elképzelések elhanyagolásával. 2011-ben nô az infrastruktúra fejlesztésére fordított költségek összege, amely várhatóan a rokon projektek intenzívebb támo- gatásához vezet majd. Tavaly év végén, amikor a 2018-as labdarúgó-világbajnokság szervezését Oroszországnak ítélték, kellemes lelkesedés kerítette hatalmába az ágazatot. A vendéglátó városok mindegyikében szükség lesz ugyanis stadionok és repterek felépítésére, illetve felújítására, ugyanakkor az országnak kezeskednie kell a megfelelô út- és vasúthálózat kiépítésért is.
Építési teljesítmény Oroszországban (milliárd orosz rubelben, valós éves felosztásban), 2005–2011
Jan-Aug Jan-Aug 2010
2011 Érték Forrás: Rosstat, 2011
A lakásépítés képtelen visszanyerni a krízist megelôzô fellendülés során feltámadt lendületét. Ez ideáig úgy tûnik, hogy a 2011-es lakásépítési ütem megegyezik a 2010-es szinttel. Az építkezések felgyorsítása érdekében elsôsorban nem is a befek- tetési kedv fokozására, hanem inkább az ingatlanfejlesztések törvényes környezetének állandó jellegû leegyszerûsítésére és racionalizálására lenne szükség. Igaz, a szükséges változások már elindultak, a folyamat mégis túlságosan lassú; a lakás- építés fejlesztésével kapcsolatos mûveletek száma pedig még mindig távol áll attól, hogy befektetô-barát hozzáállásról be- széljünk.
A lakásépítés kilátásai tehát nagymértékben függenek a kormányzat abbéli célkitûzésétôl, mely a befektetôk életének megkön- nyítését és a 2011-2015-re tervezett lakásépítési program keretén belüli merész tervek elindítását célozza. A program összeál- lítóinak számításai szerint az éves lakásépítési kedv 2015-re egészen 50%-ra, azaz 90 millió m2 szerint, öt év alatt 370 millió m2
-ra nô. A program, a tervek alapterületû lakások felhúzásában jár közre. Változás
48
2012. január
Page 1 |
Page 2 |
Page 3 |
Page 4 |
Page 5 |
Page 6 |
Page 7 |
Page 8 |
Page 9 |
Page 10 |
Page 11 |
Page 12 |
Page 13 |
Page 14 |
Page 15 |
Page 16 |
Page 17 |
Page 18 |
Page 19 |
Page 20 |
Page 21 |
Page 22 |
Page 23 |
Page 24 |
Page 25 |
Page 26 |
Page 27 |
Page 28 |
Page 29 |
Page 30 |
Page 31 |
Page 32 |
Page 33 |
Page 34 |
Page 35 |
Page 36 |
Page 37 |
Page 38 |
Page 39 |
Page 40 |
Page 41 |
Page 42 |
Page 43 |
Page 44 |
Page 45 |
Page 46 |
Page 47 |
Page 48 |
Page 49 |
Page 50 |
Page 51 |
Page 52 |
Page 53 |
Page 54 |
Page 55 |
Page 56 |
Page 57 |
Page 58 |
Page 59 |
Page 60 |
Page 61 |
Page 62 |
Page 63 |
Page 64