This page contains a Flash digital edition of a book.
Vásárhelyi Látóhatár Alkati adottságait, szerzett torzulásait, melyek aláásták testi-lelki egészségét, mesterséges ajzószerek-


kel próbálta semlegesíteni; cigarettával, túlzott kávéfogyasztással, alkohollal és altatóval. Az ördögi körből nem bírt kitörni.


Vásárhelyi tanári évei után Németh László 1949. január 3-i levelében már látogatóba hívja Pilinszkyt


pesti otthonába, mint írja: „A közé a négy-öt ember közé számítlak, akivel szeretnék találkozni.” Az író a nála húsz évvel fiatalabb költőben ugyanis – a személyes rokonszenven kívül – tanítványát, eszméinek to- vábbvivőjét vélte megtalálni. Erre ugyanis akkor nagy szüksége lett volna, mivel Vásárhely nemcsak két leg- nagyobb regényének, s java történeti drámáinak volt szülőhelye, de itteni munkája számtalan új pedagó- giai, filozófiai gondolatot, esszék, tanulmányok tervét érlelte benne. Ezeket kidolgozni, rögzíteni a súlyos- bodó kultúrpolitika, de műfordítói munkája sem engedte. „Megváltás lett volna hát egy ifjú agy” – írta em- lékezésében – , „amelyet legalább a terveimbe avathatok, a gondolatcsírákat átültethetem belé, hogy ha nem is a művek, de a szellem, a lehetőség mégis tovább öröklődjék. Jánost nem csak alkatilag éreztem ro- konnak, a fiatalok közt nem volt senki, aki közelebb állt volna hozzám. Volt valami öcs-báty a viszonyunk- ban, mintha csak az én húsz év körüli életem folytatta volna megváltás nélkül, egy még érzékenyebb lélek, a szemérem még jobban rádermedt lárvája alatt.


Ez a testvéri érzés hívatta le őt Vásárhelyre is. Arra azonban, amire kiszemeltem, aligha találhattam vol-


na alkalmatlanabbat. Először is neki elég volt a maga életének a terhe, a maga verseit is alig tudta gyenge testén átpréselni, az első jelre, hogy itt idegen terheket akarnak rárakni, megneszelt, őszintén megmond- ta, hogy ő arra képtelen s nem hajlandó. De meg milyen más műhely is volt a kettőnk agya. Én mindig va- lami erőmet meghaladó, félig nyers kőnek maradó tömbben véstem, kalapáltam, ő egy testetlen hangot igyekezett kihegedülni magából… én egy új világcivilizáció határát kerestem… ő a maga üdvösségét, transz- cendens honosságát próbálta e sötét világból kimenteni.”


Pilinszky, mint többször kifejezte, rendkívül tisztelte, bámulta, Tolsztoj-méretű embernek tartotta Né-


meth Lászlót, ám mindennek ellenére valami finom fenntartást érzékelhetünk vele kapcsolatos megnyilvá- nulásaiban. Ezt bizonyítja például 1971-es ambivalens megjegyzése: „Egy atya-fiúi kapcsolatom volt és van Németh Lászlóval, esetleg egy csomó dologról én másképp gondolkodom.” Egy 1976-os írásában is hason- lóan szól, mikor 1947-es első találkozásukra emlékezik: „A szerelem szókimondásával kezdtem. Önöződ- tünk. Szinte goromba voltam. Én Önt végtelenül tisztelem, de nem minden elvével értek egyet.”


A költő Németh László meghívására, vendégeként, hosszas előkészítés, levelezés után, 1950 május vé-


gén Vásárhelyre utazott, s július elejéig jó másfél hónapot töltött itt. Kapcsolatukban a vásárhelyi vakáció sem hozott igazi áttörést. Pilinszky itt-tartózkodásának hangulatát, eseményeit később – érdekes módon – ő is, s az író is, eltérő árnyalatokkal, hangsúlyokkal, olykor némi iróniával elevenítették föl. Németh Lász- ló úgy hitte, érti, ismeri a költőt, igazából mégsem tudott Pilinszky örökölt és szerzett transzcendens gyöt- relmei mélyére látni.


„Azt reméltem – írta később Németh László – , hogy azt a vásárhelyi melegséget, amely az én életemet


itt lenn oly boldoggá tette… a közvetlen érintkezés apró csatornáin sikerül majd a lelkét befagyasztó jég- páncélra vezetnem. Ebben a reményemben azonban nagyot csalódtam…” -- folytatta kissé értetlenül. „Ez mindjárt a lakásnézésnél kiderült. Egy csinos kis Bocskai utcai házban szerettem volna elhelyezni, amely, igaz, kissé messzebb volt tőlünk, de a kertjében egy élettől feszülő, mosolygó szemű volt tanítványom ön- tözte a virágokat… Ő azonban a szomszédos ház két öreg hölgyét választotta, akiknek a sötét, tornácra néző szobájában az elhalt rokonok falra szegezett gyászjelentései alatt kellett aludnia. A strandra is eljött velem, de csak a partról, felöltözötten nézte, hogy én hogy próbálom leúszni a régi távolságaimat.”


6


Page 1  |  Page 2  |  Page 3  |  Page 4  |  Page 5  |  Page 6  |  Page 7  |  Page 8  |  Page 9  |  Page 10  |  Page 11  |  Page 12  |  Page 13  |  Page 14  |  Page 15  |  Page 16  |  Page 17  |  Page 18  |  Page 19  |  Page 20  |  Page 21  |  Page 22  |  Page 23  |  Page 24  |  Page 25  |  Page 26  |  Page 27  |  Page 28  |  Page 29  |  Page 30  |  Page 31  |  Page 32  |  Page 33  |  Page 34  |  Page 35  |  Page 36  |  Page 37  |  Page 38  |  Page 39  |  Page 40  |  Page 41  |  Page 42  |  Page 43  |  Page 44  |  Page 45  |  Page 46  |  Page 47  |  Page 48  |  Page 49  |  Page 50  |  Page 51  |  Page 52  |  Page 53  |  Page 54  |  Page 55  |  Page 56  |  Page 57  |  Page 58  |  Page 59  |  Page 60  |  Page 61  |  Page 62  |  Page 63  |  Page 64  |  Page 65  |  Page 66  |  Page 67  |  Page 68  |  Page 69  |  Page 70  |  Page 71  |  Page 72  |  Page 73  |  Page 74  |  Page 75  |  Page 76  |  Page 77  |  Page 78  |  Page 79  |  Page 80  |  Page 81  |  Page 82  |  Page 83  |  Page 84  |  Page 85  |  Page 86  |  Page 87  |  Page 88  |  Page 89  |  Page 90  |  Page 91  |  Page 92