This page contains a Flash digital edition of a book.
Vásárhelyi Látóhatár Na, vidd be. Árvagané. Most szöttem útközbe a gyöpön. Mit nézöl úgy rá? Tán nem ismeröd, nem tudod mire való?


De igen... de fáér küldött Teruska néni – hebegte a lány. Épp olyan jó e mint a fa, csak vigyed. A lány oldalára emelte a kast, nehezen indult vele, de mikor látta, hogy a gazdasszony nincs a közelben, gyorsan


odavitte s letette a katlan mellé. Az öreggazda utána ment, megrakta árvaganéval a tüzet. Odaköszönt a tanyásnénak, aki távolabb dolgozgatott


a lányával, leült a ház tövébe egy kisszékre és fáradtan, lassú mozdulatokkal tömködni kezdte sárga tajtékpipájába a dohányt. Hát Téra, merre van? – kérdezte aztán. Ő meg a felesége nem becézte a menyét, mint a fia és a cselédség. Ez a


név rövidebb volt s nem jelentett akkora megbecsülést, nyugodtan használták, ők már öregek, nekik több szabad, mint másnak. Az elébb tűnt el valahová – mondta kelletlenül a tanyásné és tovább gyúrta a ruhát a teknőben. Na, éhén van ni – mondta az öreggazda s előre köszönt a menyének, aki nagy sebbel-lobbal jött ki a konyhából. Jónapot fiam. Éppen kérdöztelek, merre vagy. Hogy vagytok ideki? Mögvagyunk. Ahogy szoktunk. Hát Pali? Nem láttam, hogy befelé gyüttem. Pali a fiatal gazda volt, az öreg fia, a Teruska ura. Pali? Hazamönt még röggel kocsival. Nem vót a háznál? Nem tanálkoztunk. Én gyalog gyüttem égy darabig. A nyomásszélön asztán fölvött égy kocsi, a hozott ki. Mér


mönt haza, vitt valamit? Izé, hát... hogy mit vitt, aszt nem tudom. Korán elmönt, fönn sé vótam még – válaszolta kissé zavartan Teruska.


Arrébb riszálta gömbölyű farát, felvett egy fazekat és gyorsan elhallgatott. Tudta ő, hogy mi volt a kocsin, hisz ő rakat- ta föl. Csirke, tojás, meg egy zsák búza. Igaz, hogy mindenük van idekint, az öregek megvesznek mindent, amit csak kívánnak, de azért jó, ha van egy kis pénz a tanyában. Erről ugyan az öregek nem tudnak, ők nem mondták soha, de hát nem is muszáj nekik mindent tudni. Meg aztán, ha eladogatnak is így lopva egyet-mást, a magukéból adják. Ők dolgoznak meg érte, akik a tanyán bajlódnak a földdel. A tűzhely mellé állt, megkavarta a fazékban a levet és már csak az bosszantotta egy csöppet, hogy majdnem ki-


kotyogta a dolgot az öreg előtt. Nagy baj nem lett volna belőle, de hát mégisaz öregek olyan nehézfejűek, hogy ta- lán nem értették volna meg olyan könnyen, ahogy ő tisztázta ezt a maga lelkiismerete előtt. Nehezen forr ez az étel. Julis, hoztál mán fát? A lány ijedten nézett az öreg gazdára és csak annyit tudott mondani, hogy: Ott van... Teruska meglátta a kast az árvaganéval és hirtelen olyan dühös lett, majd elájult. Ez? Ez fa? Hunnét szötted eszt a vacakot? Nem mögmontam mán szászor, hogy né horgy ide mindönféle giz-gazt?


Vidd innét azonnal, mert kiváglak vele égyütt a tanyábul, hogy a lábod sé éri a fődet! Megkapta és kiborította a ganét a földre. A kast pedig odavágta a lány elé, hogy csak úgy puffant. Takaroggy rögtön fáér, te rongyos, mer mögtiplek. Té hoztad ide vagy... Nem, nem én –kiáltotta a lány s elfutott, mint a villám. Hát ki? – kiáltotta Teruska vérvörös arccal s megvillogtatta szemeit az ottlévőkőn. Az öreggazda bűnbánó arccal emelkedett föl a székről. Én szöttem a gyöpön, hogy gyüttem. Hát mondd, mér nem jó az? Mér? Hát olyan lassú tüze van, hogy sosé forr föl nála az étel – mondta kissé csöndesebben a menyecske, de a


düh tovább feszítette. Az én annyukom mindég ilyennel tüzelt, oszt csak öttünk akkor is főtt ételt. A fának mög hírit sé hallottuk, oszt mégis mögvótunk...


Bánom is én, hogy maguk hogy csinálták, énnéköm nem köll, oszt máskor né is hozza be a tanyába. Kinyitotta a tűzhely ajtaját és belenézett. Hát persze, ennek éröztem hát a szagát. Olyan büdös, mint a dög, mind mögérzik az ételön – s kikaparta a parázs-


ló ganét egy fával a földre. Nagyon elurasodtatok, mondhatom – duruzsolta az öreg s visszaereszkedett a székre. Én ugyan nem, hisz láthattya, csak nizzön mög jól, most is mezítláb vagyok itt, mintha papucsra sé telne. De


máma már más a világ, az árvaganét ki nem állhatom... Oszt aszt sé hiszöm el, hogy a maguk idejibe is csak efélével tüzeltek.


48


Page 1  |  Page 2  |  Page 3  |  Page 4  |  Page 5  |  Page 6  |  Page 7  |  Page 8  |  Page 9  |  Page 10  |  Page 11  |  Page 12  |  Page 13  |  Page 14  |  Page 15  |  Page 16  |  Page 17  |  Page 18  |  Page 19  |  Page 20  |  Page 21  |  Page 22  |  Page 23  |  Page 24  |  Page 25  |  Page 26  |  Page 27  |  Page 28  |  Page 29  |  Page 30  |  Page 31  |  Page 32  |  Page 33  |  Page 34  |  Page 35  |  Page 36  |  Page 37  |  Page 38  |  Page 39  |  Page 40  |  Page 41  |  Page 42  |  Page 43  |  Page 44  |  Page 45  |  Page 46  |  Page 47  |  Page 48  |  Page 49  |  Page 50  |  Page 51  |  Page 52  |  Page 53  |  Page 54  |  Page 55  |  Page 56  |  Page 57  |  Page 58  |  Page 59  |  Page 60  |  Page 61  |  Page 62  |  Page 63  |  Page 64  |  Page 65  |  Page 66  |  Page 67  |  Page 68  |  Page 69  |  Page 70  |  Page 71  |  Page 72  |  Page 73  |  Page 74  |  Page 75  |  Page 76  |  Page 77  |  Page 78  |  Page 79  |  Page 80  |  Page 81  |  Page 82  |  Page 83  |  Page 84  |  Page 85  |  Page 86  |  Page 87  |  Page 88  |  Page 89  |  Page 90  |  Page 91  |  Page 92