This page contains a Flash digital edition of a book.
Vásárhelyi Látóhatár Mára számos követője támadt e gondolatnak, de úgy látszik, még nincsenek elegen. A működő kapita-


lizmus viszont nem tud lemondani a profitról, és úgy tűnik, nem is akar. Erre nekünk kell majd megtaníta- ni, a hatalom megfelelő korlátok közé szorításával. Nem látszik könnyű feladatnak, de ahogy a haszonelv érvényesítése tanítható volt, úgy a méltányosság is megtanulható.


Ha a hatalom céljait vesszük szemügyre, észrevehető azok összetett, mégis alapjában véve három ka-


tegóriába sorolható megjelenése. A hatalomnak van egy elsődleges önfenntartásra utaló valódi célja, ami nem más, mint a közönséges kíméletlenség, amint a hatalom önmagát sokszorosítani igyekszik. Ez az át- örökítés, a belső csoporton keresztül történik, mikor a folyamat során ez a csoport szoros, szinte biológi- ai örökségként kezeli, kapja kézhez a hatalmat. Ez történt voltaképpen évezredeken keresztül a születési arisztokrácia saját érdekeinek érvényesítése során. Valódinak azért nevezem, mert a hatalomnak mind a mai napig ez az elsődleges célja, ha sokak számára nem is mindig nyilvánvaló. A hatalom céljainak követke- ző kategóriájába sorolnám mindazokat az összetett kívánalmakat vagy jelenségeket, melyek elérendő és a legtöbbször állandó értékként szerepelnek, de éppen ezért is alkalmasak az elsődleges cél álcázására. Eze- ket másodlagos /álcázó/ céloknak nevezném. A dolog természetéből fakadóan ezek többségükben való- ban értéket képviselnek, ám egyáltalán nem mindegy, hogy a hatalom milyen szándékkal veszi elő, hasz- nálja fel őket. Mivel értékesek, abszurd módon könnyen felhasználhatók a tömegek ilyen-olyan manipulá- ciója érdekében. Nézzük most az egyik legkirívóbb példát! A hatalom számára nagyon fontos dolog, hogy önmaga szükségességének érzetét a társadalomban fölkeltse, sőt a lehető legmagasabb szinten tartsa. Lé- tezését ezzel igazolhatja leghitelesebben alattvalói előtt. Minden ember legféltettebb kincse a béke, ezért háborúval fenyegeti őket.


Természetesen nem közvetlenül /bár példa erre is akad/, hanem közvetve úgy, hogy ellenségképet ala-


kít ki bennük, ami lehet belső vagy külső. Minél erősebb az ellenség/kép/, annál nagyobbra nőhet a hata- lom. A háború a hatalom szempontjából mindig jogos, legyen akár védekező, akár támadó. Nem fordult elő ugyanis olyan eset, hogy egy hódító hatalom önmagát aljas agresszornak nevezte volna. Kizárólag azután, ha legyőzték... Természetesen, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem létezik igazságosnak mondott honvédő háború, hanem azt, hogy nem kellene lennie... Hatásos ellenségkép kialakítása döntő szempont, alapkövetelmény a hatalom számára, mert az ellenséggel szembeni fellépés követeli a legnagyobb áldoza- tot az alárendelt tömegektől. Szükség esetén vagyont, családot, mindent és mindenkit. A háború sújtotta nép szempontjából, egy fegyveres konfliktus nem lehet igazságtalan, mert a terheit mindenek előtt ő vise- li. Ez megkönnyíti a hatalom dolgát, amikor a tömegeket rá akarja venni a háborúra. Mivel úgy látszik, a há- borúk nem szűnnek meg maguktól, és állandóan dúlnak napjainkig, a kérdés megoldását napirenden tar- tani tudományos feladat is, mert a fegyvergyárosok sem alszanak.


Szintén nagyon vágyott cél a hatalom számára a legitimitás. Ez esetben azt szeretné, hogy lehetőleg mi-


nél több állampolgár tekintse uralmát törvényes rend szerint valónak, ami ugyanakkor tekintélyt is ad. Az, hogy mikor, milyen hatalmat tekintettek az emberek legitimnek, megint csak komoly változásokon ment keresztül az idők folyamán. Az uralkodók évezredekig Isten jóváhagyásával és kegyelméből vezették né- peiket egy kiváltságos /belső/ csoport támogatásával – segítségével. Jóllehet az effajta legitimitást már az ókorban megkérdőjelezték, mégis tovább élt és él napjainkig. Az nyilvánvaló, hogy a hatalom szempontjá- ból ez a lehető legkényelmesebb, egyben a legjobb indoklás, ha eredetét firtatják. Amikor az ateizmus – el- sőként a nyugati civilizációban terjedni kezdett, más választ kellett találni. Nem kis harc árán meggyökere- sedett a népfelség elve, amire a mai polgárinak /demokratikusnak/ nevezett hatalom is támaszkodik vég- eredményben. Montesquieu óta azt is biztosan tudjuk, hogyan kell megosztani a hatalmat /törvényhozó, végrehajtó, bíráskodó/, hogy ne csapjon át zsarnokságba, és mi biztonságban éljünk. A demokratikus elv a felvilágosodás korában komoly tért nyert a társadalmi szerveződés tekintetében. Sajnálatos, hogy eddig nem sikerült elérnie a kívánt és lehetséges eredményeket.


34


Page 1  |  Page 2  |  Page 3  |  Page 4  |  Page 5  |  Page 6  |  Page 7  |  Page 8  |  Page 9  |  Page 10  |  Page 11  |  Page 12  |  Page 13  |  Page 14  |  Page 15  |  Page 16  |  Page 17  |  Page 18  |  Page 19  |  Page 20  |  Page 21  |  Page 22  |  Page 23  |  Page 24  |  Page 25  |  Page 26  |  Page 27  |  Page 28  |  Page 29  |  Page 30  |  Page 31  |  Page 32  |  Page 33  |  Page 34  |  Page 35  |  Page 36  |  Page 37  |  Page 38  |  Page 39  |  Page 40  |  Page 41  |  Page 42  |  Page 43  |  Page 44  |  Page 45  |  Page 46  |  Page 47  |  Page 48  |  Page 49  |  Page 50  |  Page 51  |  Page 52  |  Page 53  |  Page 54  |  Page 55  |  Page 56  |  Page 57  |  Page 58  |  Page 59  |  Page 60  |  Page 61  |  Page 62  |  Page 63  |  Page 64  |  Page 65  |  Page 66  |  Page 67  |  Page 68  |  Page 69  |  Page 70  |  Page 71  |  Page 72  |  Page 73  |  Page 74  |  Page 75  |  Page 76  |  Page 77  |  Page 78  |  Page 79  |  Page 80  |  Page 81  |  Page 82  |  Page 83  |  Page 84  |  Page 85  |  Page 86  |  Page 87  |  Page 88  |  Page 89  |  Page 90  |  Page 91  |  Page 92