This page contains a Flash digital edition of a book.
Vásárhelyi Látóhatár Még két megjegyzésem lenne a dologhoz. Az egyik, hogy véleményem szerint nincs egyenes összefüg-


gés gazdagság és hatalom között, egy bizonyos összeg fölött már nem lehet még több hatalmat venni. Va- gyis korlátlan mennyiségű pénzhez nem járul korlátlan mennyiségű hatalom. Ez jó, hogy így van, mert azt jelenti, hogy társadalmi hatalomnak ez a bódítóan veszélyes jelensége kiküszöbölhető. De biztosan nem tettünk még érte eleget. A fent említettek okán óhatatlanul fölvetődik egy kérdés: vajon az ember uralja-e a hatalmat, vagy a hatalom az embert? Mielőtt elhamarkodott ítélkezés születne, két véleményt szeretnék itt megemlíteni olyanoktól, akik igen jártasak voltak a kérdésben. Az egyik Szent Ágostoné, aki úgy vélte, hogy az emberek egymás fölötti uralma nem Istentől való, hanem az eredendő bűn következménye. Néze- tem szerint itt a lényeg – világnézeti szempontból mellékes – az, hogy a hatalom bűnös, vagy bűnöket követ el, emberi gyarlóság. Tehát az embernek kell kijavítania. A másik figyelemre méltó véleményt Montesquieu fogalmazza meg a régi Rómáról szóló munkájában. „Nincs hatalmasabb a törvénytisztelő köztársaságnál, ahol nem félelemből, vagy a józan észre hallgatva, hanem szenvedéllyel tartják be a törvényt” – írja a nagy francia gondolkodó. Ebből számomra két nagyon fontos dolog következik. Az első, hogy a hatalomnak tisz- telnie, és nem bitorolnia kell a törvényeket, vagy visszaélni a törvényekkel. Azokkal, amiket egyébként ő maga hozott. A legnagyobb bajt hozza egy társadalomra, ha az állam /apparátus/ nem tartja be, nem tisz- teli a törvényeket. Sehol nem látszik világosabban, hogy a hatalom nem azonos az állammal, mint ott, ahol a törvényekkel visszaélnek, azokat visszamenőleges hatállyal, egyes csoportok, sőt személyek szájíze sze- rint megváltoztatják. Teszik mindezt az állam nevében, annak tekintélyét fölhasználva, nevét bitorolva. Közben port hintenek a polgárok szemébe, a korrupció ellen ágálnak, amit maguk elkövetnek. A törvények „szenvedélyes tisztelete” lenne az alap, maga az erkölcsi kiindulópont, ami minden más meggondolást fölülír. Nos, nézzünk körül először saját portánkon ez ügyben, majd utána mondjunk véleményt...


A másik lényegi elem Montesquieu véleményében a köztársaság előtérbe helyezése, ami szerintem ez


esetben nem konkrét államformát jelöl, hanem magát az elvet, melyet nevezhetnénk modern szóhaszná- lattal demokratikusnak. Az ő idejében még nem létezett semmiféle demokrácia, amit amúgy maguk a „fel- találó” görögök nem tartottak jónak. Ennek ellenére létezett, sőt létezik maga a demokratikus elv, mely azt jelenti számomra, hogy minél több ember egyre több érdeke növekvő hatásfokkal érvényesül. Ez az, ami valóban közös ügyeinket előmozdíthatja, ez az, amiben bízhatunk. A lényeg nem a demokrácia megvaló- sultnak hitt, vagy megvalósíthatatlan, örök, hiábavalóan vitatott és értelmezett fogalmában rejlik, hanem az említett elv megvalósításában. Ehhez azonban veszélyesen őszintéknek kell lennünk, vagy azzá válnunk. Először fel kell tárni, hogy kik a hatalom valódi birtokosai, vajon jól, és mire használják az államot?


Jogos a beszámoltatás, mert a hatalmon lévők szempontjából fontos, hogy saját érdekeiket hogyan tud-


ják összemosni olyan fogalmi értékekkel, mint haza, fejlődés, jogállam, stb. úgy, hogy érdekeik dominanci- ája ne sérüljön. A hatalom birtokosainak mindig is erős fegyvert adott a tömegek manipulálhatósága, amit a történelmi események tanúsága szerint szívfájdalom nélkül ki is használtak. A tömegeknek viszont erőt kell, hogy adjon a demokratikus elv érvényessége, és érvényesítésének jogos, természetes vágya, ami a történelem tanúbizonysága szerint, ha sokszor lappangva, sokszor elnyomva, ezer módon ellehetetlenítve, de mégis létezik, működik, és ami a fő: újra és újra életképes alternatívákat hoz világra. Méltányosság, köl- csönösség és egymás tisztelete véleményem szerint – ma divatos kifejezéssel élve – ugyanúgy a génjeink- be van kódolva, akár az önzés, vagy az agresszió. A jövőnket, akárhogy is ágálnak többen olyan hevesen, eddig sem az egymást vetélytársnak, és nem társnak tekintő szemlélet határozta meg. Hadd tegyem hoz- zá – szerencsére. A közösségi szempontok érvényesítése a kora középkor világi, vagy vallási jellegű kommu- nisztikus közösségein keresztül a fáraók koráig, vagy akár a Bibliához is visszavezethető, gondoljunk csak Bábel tornyának építésére, ami lehet, hogy a korabeli építők első közös munkabeszüntetésének emlékét őrzi. John Rawls, amerikai tudós politológus, filozófus – akit amúgy rengetegen támadtak és bíráltak – „Az igazságosság elmélete” c. könyvében már kifejtette, hogy társadalmi igazságosság nem létesül haszonelvű- ségre építve, az csakis méltányosságra alapozva létezhet. Ez a méltányosság az önkorlátozásból indul, ami végeredményben igényeink tudatos visszafogását jelenti.


33


Page 1  |  Page 2  |  Page 3  |  Page 4  |  Page 5  |  Page 6  |  Page 7  |  Page 8  |  Page 9  |  Page 10  |  Page 11  |  Page 12  |  Page 13  |  Page 14  |  Page 15  |  Page 16  |  Page 17  |  Page 18  |  Page 19  |  Page 20  |  Page 21  |  Page 22  |  Page 23  |  Page 24  |  Page 25  |  Page 26  |  Page 27  |  Page 28  |  Page 29  |  Page 30  |  Page 31  |  Page 32  |  Page 33  |  Page 34  |  Page 35  |  Page 36  |  Page 37  |  Page 38  |  Page 39  |  Page 40  |  Page 41  |  Page 42  |  Page 43  |  Page 44  |  Page 45  |  Page 46  |  Page 47  |  Page 48  |  Page 49  |  Page 50  |  Page 51  |  Page 52  |  Page 53  |  Page 54  |  Page 55  |  Page 56  |  Page 57  |  Page 58  |  Page 59  |  Page 60  |  Page 61  |  Page 62  |  Page 63  |  Page 64  |  Page 65  |  Page 66  |  Page 67  |  Page 68  |  Page 69  |  Page 70  |  Page 71  |  Page 72  |  Page 73  |  Page 74  |  Page 75  |  Page 76  |  Page 77  |  Page 78  |  Page 79  |  Page 80  |  Page 81  |  Page 82  |  Page 83  |  Page 84  |  Page 85  |  Page 86  |  Page 87  |  Page 88  |  Page 89  |  Page 90  |  Page 91  |  Page 92