This page contains a Flash digital edition of a book.
Vásárhelyi Látóhatár Ám ez csak a látszat. A valóságban a hatalom birtokolja az államot, más hatalom – perspektívák kárá-


ra. A történelem során számos tény igazolja, hogy az állam maga értékes, sőt abszolút trófeának számí- tott a hatalmi csoportosulások vetélkedése során. Az is igazolható, hogy ezek a csoportok /esetleg pártok/ egy tőről /belső csoportból/ fakadtak, és csak látszólagos, de nem lényegi különbség van a római patríci- us, az angol lord és az amerikai szenátor között. Persze az idők folyamán eltűntek a hatalom birtoklásának olyan „csacska” indokai, vagy igazolásai, mint az isteni akarat, a jó származás, ami rendjén is való. Viszont a mai napig nem ismert egyetlen szegényházi karriert maga mögött tudó államelnök sem. Ezek fényében számomra képtelenségnek tűnik az államnak olyan önállóságot, vagy entitást tulajdonítani, amilyet szá- mos polgári teoretikus neki tulajdonít, habár bizonyos /nem lényegi/ automatizmusok létrejöhettek az ál- lam saját ténykedése során is. Jászay azt állítja, hogy az állam időnként saját akaratából észszerűsíti önma- ga működését. Például úgy, hogy csökkenti a bürokráciát, vagyis önmagát megrövidíti. Véleményem szerint azonban valami más történik. A hatalom csökkenti a belőle élők körét, vagy másképpen a hatalmon lévő belső csoport növeli hatalmát, s vele jövedelmét, az alárendeltjeinek kárára.


Kétségtelen tény, hogy az állam/ok/ kialakulásának kora óta az emberiség lélekszáma elképesztő mó-


don megnőtt, mintha maga az állam/ok/ megjelenése katalizátorként működött volna közre ebben a folya- matban. Innentől fogva csak az a hatalom számíthatott az alávetettek megértésére, mely az államot birto- kolta, ezért is váltak egyre ritkábbá a sikeres hatalom elleni lázadások, és itt a hangsúly a sikeren, vagy in- kább annak hiányán van. Mindenütt globálisan elterjedt az állam, a biológiából vett hasonlattal élve, mint élő testben a sejtek néhány ezer éve államok burjánzanak, keletkeznek, növekednek, egyesülnek, pusztul- nak el. Néha egyik-másik a többit már-már fölfalva birodalommá dagad, de tartósan egyik sem tudta ed- dig megőrizni dominanciáját. A miértre már számos generáció kereste a választ, a magam részéről úgy vé- lem, ennek elsősorban technikai – technológiai okai voltak, melyek a jelenben eltűnőben vannak. A ma globalizációnak nevezett jelenség térnyerése legalább is erre enged következtetni, valamint a hatalom azon tulajdonsága, hogy nem tűri jól a vetélytársat.


A vetélytársak iránti kíméletlenség az egyik, ha nem a legfőbb oka annak a jelenségnek, mely a „hata-


lom megszaladásának” nevezhető. Magáról a fogalomról annyit, hogy létezik, bár a „netről” eltávolították. A fogalmat én a következőkben próbálom értelmezni.


Ha nincs vele szemben megfelelő ellensúly – ami nem lehet más, mint az általa uralni vágyott töme-


gek súlya – akkor a hatalom különös anomáliákat produkálhat, sőt produkál is évezredek óta. Időről időre olyan koncentrációt mutat, ami a legtöbb esetben társadalmi katasztrófákhoz, tömeggyilkosságokhoz ve- zet. Ezek a történelmünkön végigvonuló, esetenként kitörő „hatalmi vulkánok” teszik a legnagyobb káro- kat civilizációnkban, és fenyegetik azt meggyőződésem szerint napjainkban is. Ezt a vonulatot a Si-huang- ti, Attila, Timur Lenk, Rettegett Iván, Hitler nevekkel lehetne megjelölni. E névsor könnyen bővíthető, de tartalmaz egy azonos elemet. Viselőik olyan elképesztő tömegmészárlásokat vittek véghez, amit nem indo- kolt semmilyen külső, vagy belső szükségszerűség vagy kényszer. Mégis, akkor a dolog hogyan magyaráz- ható? Véleményem szerint – aminek természetesen nincs kényszerítő ereje – adott koronként bizonyos szi- tuációkban összejöhet egy különösen hipochonder vezér és az átlagnál a hatalmát jobban féltő belső cso- port. Ez azt eredményezi, hogy az utóbbi „szabadjára engedi” a vezér-megmentőt, azzal a céllal, hogy az majd megvédi okkal, vagy ok nélkül fenyegetettnek vélt hatalmát. Természetesen annál jóval összetettebb jelenségről van szó, minthogy két mondatban pontosan le lehessen írni. De a lényeg nem is ezen van véle- ményem szerint. Hanem azon, hogy a néhány sorral feljebb leírt névsor végére sehogyan sem tudtunk és tudunk pontot tenni. Semmi okunk, vagy lehetőségünk sincs erre, nincs társadalmi berendezkedés, politi- kailag megalapozott garancia, hogy ez még egyszer nem történik meg. Vagyis nem találtunk fel eddig olyan társadalmi-politikai struktúrát, ami védelmet jelentene a hatalom „megszaladásával” szemben. Bármely erősnek, megbízhatónak is deklarálta – tetteti magát folyamatosan a „nyugati” polgári demokrácia, Hitler mégis ki tudott belőle nőni. Egy olyan struktúrából, ami lényegileg azóta sem változott.


32


Page 1  |  Page 2  |  Page 3  |  Page 4  |  Page 5  |  Page 6  |  Page 7  |  Page 8  |  Page 9  |  Page 10  |  Page 11  |  Page 12  |  Page 13  |  Page 14  |  Page 15  |  Page 16  |  Page 17  |  Page 18  |  Page 19  |  Page 20  |  Page 21  |  Page 22  |  Page 23  |  Page 24  |  Page 25  |  Page 26  |  Page 27  |  Page 28  |  Page 29  |  Page 30  |  Page 31  |  Page 32  |  Page 33  |  Page 34  |  Page 35  |  Page 36  |  Page 37  |  Page 38  |  Page 39  |  Page 40  |  Page 41  |  Page 42  |  Page 43  |  Page 44  |  Page 45  |  Page 46  |  Page 47  |  Page 48  |  Page 49  |  Page 50  |  Page 51  |  Page 52  |  Page 53  |  Page 54  |  Page 55  |  Page 56  |  Page 57  |  Page 58  |  Page 59  |  Page 60  |  Page 61  |  Page 62  |  Page 63  |  Page 64  |  Page 65  |  Page 66  |  Page 67  |  Page 68  |  Page 69  |  Page 70  |  Page 71  |  Page 72  |  Page 73  |  Page 74  |  Page 75  |  Page 76  |  Page 77  |  Page 78  |  Page 79  |  Page 80  |  Page 81  |  Page 82  |  Page 83  |  Page 84  |  Page 85  |  Page 86  |  Page 87  |  Page 88  |  Page 89  |  Page 90  |  Page 91  |  Page 92