This page contains a Flash digital edition of a book.
Vásárhelyi Látóhatár Ezeket a személyeket nevezhetjük belső csoportnak is, így lényegi különbséget téve köztük, és a hata-


lomból láthatóan kimaradt tömegek között. Közülük valószínűleg a legjelentékenyebb személyiség lett a vezető /főnök/ akit kezdetben a személyes kiváló tulajdonságai az élre segíthettek. Azt, hogy a továbbiak során a hatalom maga ritualizálódott, a főnök személye pedig szent szimbólummá vált, azt többek között Frazer Aranyágának megjelenése óta tudjuk. Őseink valószínűleg nem voltak tudatában annak, hogy mi- féle szellemet engedtek útjára palackjából, amikor az újszülött hatalomnak – kényszerből, érdekből, vagy csak egyszerűen lustaságból – engedelmeskedni kezdtek. Mindenesetre még messze voltunk a mai álla- pottól, amikor a hatalom – minden törvényessége dacára a tömegek számára többnyire nehezen érthető indokokból életüket veheti el, vagy el is veszi...


A hatalmat, éppen univerzális jellege miatt számos jelzővel fel lehet ruházni, számos tulajdonságot le-


het vele kapcsolatba hozni. Mégis ezek közül megpróbálom kiválasztani a számomra lényegesnek tűnőket. Mind a mai napig léteznek olyan vélemények, melyek a hatalom lényegi erőszakosságát tompítani szán- dékozva, annak helyére a tekintélyt próbálják emelni. Mintha a tekintély önmagában elegendő – ráadásul erőszakmentes – eszköze lehetne a hatalom korlátlan érvényesülésének. Valóban úgy tűnik, a tekintély- nek mindig van valamennyi hatalma, míg a hatalomról ugyanez nem mondható el feltétlenül. A baj csak az, hogy a tekintély nem azért születik, hogy uralkodjon. A magam részéről úgy hiszem, hogy a tekintély, mely alapulhat egy eszme tiszteletén is – nagyon messzire eljuthat az emberi jövő formálásában, amint ezt Gan- dhi életpályája is kiválóan példázza. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a világháborúkban a lövészárkok- ból megszökött katonákat nem a puszta tekintély állította kivégzőosztagok elé. Tehát a tekintély lényeges, de nem föltétlen velejárója a hatalomnak. Az erőszak viszont igen.


A hatalom nem statikus állapot, hanem állandó mozgásban levő viszony, melynek mozgástörvényei


nemcsak megismerhetők, de meg is kell őket ismernünk. Ugyancsak igaznak tűnik, ha az emberek viselke- dését rendező kétpólusú elvként fogjuk föl, akkor tűnik elő igazán, hogy mennyire fontos létéhez a stabili- tás, vagy inkább a kiegyensúlyozottság, az alá – fölé rendeltek együttélése szempontjából. A hatalom álta- lában, de főleg hosszabb távon akkor működőképes, ha az alá – fölé rendeltség aktuális formája az adott helyzetben és korban a társadalom számára elfogadott. Már említettem, hogy az ember szívesen alkal- mazkodik szabályokhoz, jelen esetben a hatalmi viszonyokat is könnyen elfogadja, főleg ha azok számá- ra könnyen belátható pozitív eredményekkel kecsegtetnek, vagy csak a létbiztonságot garantálják. A hata- lom tehát egyáltalán nem szinonimája a zsarnokságnak. Szervező erő is, mely az emberek közös együttélé- sét nemcsak szabályozza, de lehetővé teszi a magasabb, társadalmi szinten előbukkanó, csodálatos ered- ményeket fölmutató közös alkotóerő kiteljesedését, ami az egyén számára is kivételes élményt jelent. Te- hát a hatalom korántsem csak negatív, vagy korlátozó, hanem a csoportos kreativitásnak egy különleges, általános szervezkedő képessége – amit természetesen nem kell folytonosan összevetnünk a termeszvárak építőinek, a hangyáknak szándékaival. Továbbá, akárcsak régen, ma is az átlagember elvár tőle valamifé- le együttérzést, vagy jóindulatot. Ugyanazt várjuk, mint elődeink a hajdani királyoktól, hogy legyen velünk kegyes és méltányos. És a hatalom sokszor valóban az is – ha másért nem, hát önérdekből. Mégis, magá- nak a „hatalom” szónak van egy, a köznyelvben félelmet ébresztő kicsengése, ami arra utal, hogy az idők folyamán a hatalom többször is zsarnoksággá változott. Történészeink ügybuzgósága ma sok esetben ki- merül, csupán ennek bizonyításában. Itt egy olyan probléma merül fel, ami – nemcsak szerintem – végig- kíséri egész történetünket. A hatalomról nyíltan és közérthetően beszélni úgy vélem kötelesség, ami egy- ben a jó szándék világos jele. Ez kellene, hogy vonatkozzon magának a hatalomnak mindenkori birtokosa- ira, vagy képviselőire is. Ők azonban csak ritkán kapnak „őszinteségi rohamot” /pl. a jakobinusok a francia forradalomban/, és ez nem is látszik számukra célravezetőnek. Ellenben számos esetben ennek ellenkező- jét tapasztaljuk, vagyis az alávetettek szándékos manipulációját, az aktuális hatalmi struktúra dicsőítését. A hatalom mindig talál érveket az önigazolásra. Szarkasztikusan azt mondhatnánk, szerencséje van, hogy ilyen sokszínű a világunk. Mindebből egy lényegi következtetést vonhatunk le, miszerint a hatalom nem jó, vagy rossz, hanem önző. Jelenlegi formáját, megjelenési szintjét tekintve számomra feltétlenül az, de véle- ményem szerint mindez megváltoztatható.


30


Page 1  |  Page 2  |  Page 3  |  Page 4  |  Page 5  |  Page 6  |  Page 7  |  Page 8  |  Page 9  |  Page 10  |  Page 11  |  Page 12  |  Page 13  |  Page 14  |  Page 15  |  Page 16  |  Page 17  |  Page 18  |  Page 19  |  Page 20  |  Page 21  |  Page 22  |  Page 23  |  Page 24  |  Page 25  |  Page 26  |  Page 27  |  Page 28  |  Page 29  |  Page 30  |  Page 31  |  Page 32  |  Page 33  |  Page 34  |  Page 35  |  Page 36  |  Page 37  |  Page 38  |  Page 39  |  Page 40  |  Page 41  |  Page 42  |  Page 43  |  Page 44  |  Page 45  |  Page 46  |  Page 47  |  Page 48  |  Page 49  |  Page 50  |  Page 51  |  Page 52  |  Page 53  |  Page 54  |  Page 55  |  Page 56  |  Page 57  |  Page 58  |  Page 59  |  Page 60  |  Page 61  |  Page 62  |  Page 63  |  Page 64  |  Page 65  |  Page 66  |  Page 67  |  Page 68  |  Page 69  |  Page 70  |  Page 71  |  Page 72  |  Page 73  |  Page 74  |  Page 75  |  Page 76  |  Page 77  |  Page 78  |  Page 79  |  Page 80  |  Page 81  |  Page 82  |  Page 83  |  Page 84  |  Page 85  |  Page 86  |  Page 87  |  Page 88  |  Page 89  |  Page 90  |  Page 91  |  Page 92