Mitől jó egy vitorlásiskola?
POMUCZ TAMÁSSAL BESZÉLGETTÜNK ARRÓL, HOGY MIÉRT JÓ EGY VITORLÁS ISKOLA: TAMÁSÉKNAK VAN EBBEN TA PASZ TA- LA TUK, HISZEN 1982. ÓTA OKTATJÁK A VITORLÁZÁS IRÁNT ÉR- DEK LŐDŐKET SIÓFOKON.
PH: Mióta is vagytok a piacon? Nem ma kezdtétek a szakmát… PT: Szüleink is vitorláztak, versenyeztek. 1982-ben nyitottuk meg a siófoki móló tövében a vitorlásboltunkat, és indítottuk el ezzel pár- hu zamosan az oktatást. Azóta segítünk megszerezni a vitorlázni vágyóknak szükséges elméleti, és gyakorlati tudást.
PH: A Balaton nem kér papírt, mégis fontos a tanfolyam. Milyen szellemiségben tartjátok az oktatásokat? PT: Mindig fontosnak tartottam a gyakorlati szemléletű oktatást. Fontos az elmélet, a szabályok ismerete, de az elméleti ismereteket is csak a hajóban ülve, gyakorlat során lehet használható tudássá váltani. Annak, aki az első hajós papírját szeretné megszerezni, az a fontos, hogy biztonságban érezze magát a vízen. Az oktatási programot is úgy építettük fel, hogy kisebb, 3 személyes hajókon tapasztalják meg a tanulók a vitorlázást. Sokan a tanfolyam után már nem is kerülnek ilyen kis hajókba, hiszen jellemzően 30 láb fölötti vitorlásokkal vitorláznak. A nagyobb hajókkal történő hajózást az oktatás második részében nálunk is megtapasztalják
PH: És az elmélet? PT: Igyekszünk átadni azokat az elméleti alapokat, amik szükségesek ahhoz, hogy érthető legyen, milyen helyzetben miért viselkedik úgy egy hajó, ahogy viselkedik. A biztonság az elsődleges szempont, már a partról el kell tudni dönteni, hogy érdemes-e kimenni, vagy jobb, ha a kikötői étteremben marad a legénység. Természetesen a hajózási szabályzat aktuális verziójából is fel kell készülni.
PH: Úgy tudom, Te magad is versenyeztél, és hivatásos edzőként is dolgoztál. PT: 1968. óta vagyok igazolt versenyző. A Budapesti Spartacusban kezdtem és
fejeztem be élsportolói pályámat: Dolesch Iván volt
a mes te rem. 1989-ben repülő hollandival voltam Európa-bajnok. Öt hajóosztályban nyertem már Magyar Bajnokságot, kb. tizenötöt, de voltam három olimpián is: 1992-ben versenyzőként, majd később még kettőn edzőként. Az ott megszerzett tapasztalatokat is nagyban beépítem az oktatási programba. Jelenleg a Siófoki VSK vezetőjeként és versenyzőjeként barátokkal és a gyerekeimmel szeretek versenyezni, ha ráérek.
PH: Mostanában több olvasói levél is érkezett hozzánk a vizs- gáz tatás körüli tarthatatlan állapotokról. Legtöbben azt ki- fo gásolták, hogy a tesztes vizsga gyakorlatilag semmilyen szinten nem tükrözi a vitorlázáshoz szükséges ismertek tudását/ nemtudását. PT: Ez így van. Sajnos a jelenlegi rendszer nem nyilvános, egy sé- ges tananyagból teszi fel a csak kevesek által hozzáférhető vizs ga- kérdéseket. Ez így nehezíti az elméleti vizsgára való felkészülést. Folyamatban van egy új kérdéssor és a hozzá kapcsolódó egységes és mindenki számára elérhető tananyag kidolgozása, amiben a Pomucz Vitorlásiskola is részt vesz. Bízunk benne, hogy hamarosan rendeződnek ezek az állapotok. Németországban is változott a vizsga anyaga, de hónapokkal előtte már elérhetők voltak a kérdések. Ezt is át kellene venni, mint EU-s gyakorlatot.
PH: Az évek folyamán több szolgáltatással is bővültetek. Mivel foglalkoztok még? PT: A vitorlásbolt mostanra komplett szervízszolgáltatást is vállal. A kisebb átalakításoktól a nagyobb felújításokig többféle munkát el tudunk végezni. Elsősorban az állókötélzetek, fock rollerek szerelésével, javításával, villany csónakmotorok szervizelésével foglalkozunk. A tavalyi évben elindítottuk gyakorlóvitorlázás és versenyiskola
programunkat, melynek az a lényege, hogy 4 teljesen egyforma hajóval gyakorolhatnak a tanulók. A résztvevők igényeihez igazodik a képzés az egyszerűbb napi gyakorlatoktól a versenyszituációkig, a kikötői manőverektől a spinnaker kezelés, rajt- és pályataktikákig. Természetesen a 2-3 napos tréningeken a versenyszabályokat és az elméletet is átvesszük. Tartunk gyakorló túrákat és az idén új programként KÉKSZALAG
túrát is indítunk. Bejárjuk a verseny útvonalát, megbeszéljük az egyes szakaszok sajátosságait, lesz éjszakai gyakorlat is azon a szakaszon, ahol a mezőny többnyire éjszaka halad. Lehet jönni saját hajóval vagy a mi hajóinkkal. Jó lehetőség ez azoknak is, akik nem akarnak a versenyre nevezni, de szeretnék megismerni a Balatont.
PH: Úgy tudom a gyermekekre is gondoltok. PT: Valóban. Három éve minden nyáron szervezünk gyermektábort, ahova általános iskola első osztályos kortól várunk gyermekeket. A program napközis jellegű, sok vitorlázással, mozgással. A legtöbb gyermek visszajáró vendég nálunk, hiszen igen jó a hangulat a tá bo- rokban. (x)
Page 1 |
Page 2 |
Page 3 |
Page 4 |
Page 5 |
Page 6 |
Page 7 |
Page 8 |
Page 9 |
Page 10 |
Page 11 |
Page 12 |
Page 13 |
Page 14 |
Page 15 |
Page 16 |
Page 17 |
Page 18 |
Page 19 |
Page 20 |
Page 21 |
Page 22 |
Page 23 |
Page 24 |
Page 25 |
Page 26 |
Page 27 |
Page 28 |
Page 29 |
Page 30 |
Page 31 |
Page 32 |
Page 33 |
Page 34 |
Page 35 |
Page 36 |
Page 37 |
Page 38 |
Page 39 |
Page 40 |
Page 41 |
Page 42 |
Page 43 |
Page 44 |
Page 45 |
Page 46 |
Page 47 |
Page 48 |
Page 49 |
Page 50