porthole 12/03
A szervókat is karban kell tartani, hiszen az elektronikus részek mellett jó néhány
mozgó alkatrészt is tar- talmaznak
hagy egy vékony zsírszerû réte- get, de nem kell aggódni, mert ez fogja biztosítani a tökéletes érintkezést és a korrózióvédelmet egy ideig. A szervókat is karban kell
tartani, hiszen az elektronikus részek mellett jó néhány mozgó alkatrészt is tartalmaznak. A szétszedés a szervo aljában található csavarok kicsavarásával kezdôdik. Ezután lehet szétnyit- ni a házat, oly módon, hogyha a nyomtatott áramkörhöz akarunk hozzájutni, akkor a szervoház alját vesszük le, ha a fogaskere- kekhez, akkor a tetejét. Egyszerre a kettôt semmiképp, hacsak nem akarunk versenyezni a kutyával, hogy ki szedi fel elôbb a száz- fele gurult fogaskereket. A kutya emésztôrendszere nem kompa- tibilis a kikönnyített titán alkatré- szekkel, így nem árt az óvatos-
ság. A szervo áramköreibe ha víz került, és oxid réteget találunk rajta, akkor a már jól bevált kon- taktspray-t és egy fogkefét hívunk segítségül. A fogaskerekeket és a mozgó alkatrészeket finoman be kell zsírozni a minél további tökéletes mûködés érdekében, valamint ha golyóscsapágyas a szervo, akkor a csapágyakat sem árt megkenni egy picit. Mondanom sem kell, hogy erre a célra készített gépzsírt és gép- olajat használjunk, nehogy a hûtô mélyebb zugaiból elôásott disz- nózsírt és a tegnapi sült krump- lisütéséhez használt olajt, mert az okozhatja a fent leírt gatyára vetkôzôs effektust. Összeszerelés után, érdemes a Plasti Dip nevû anyaggal, (ez egy folyékony gumi, amely a levegôn száradva éri el gumiszerû tulajdonságait,) beken- ni a szervoház illesztési pontjait,
biztosítva, hogy ne kerülhessen víz a belsejébe. Vízhatlan szer- vo esetében is alkalmazható ez a módszer, de fölösleges, bár a vezeték csatlakozásnál jó, ha duplán szigetelt a ház. A vevô egy nagyon érzé-
keny berendezés, és már kis mennyiségû párától vagy vízcsepptôl is cserbenhagy- hat bennünket. Ellentétben a többi elektromos alkatrésszel, a manapság leginkább használt digitális vevôk sokszor kiszárítás után sem mûködnek. Ez alól persze vannak kivételek. Tehát nagyon fontos, hogy maga a vevô vízhatlan legyen. Erre legjobb megoldás egy mûanyag tasakba vagy lufiba való helyezés, majd ennek vízhatlanítása. Ez teljes mértékben meggátolja, hogy víz kerülhessen a vevôbe. Ezek az elektronika legfonto-
sabb részei melyeknek a karban- tartása elengedhetetlen. Nem baj, ha valaki nem ért túlzottan az elektromos dolgokhoz. Ezek a mûveletek bárki számára elvégezhetôek, hiszen nem igé- nyelnek semmilyen speciális tudást. Addig is jó szerelgetést min-
denkinek! • ifj Csóka László
Page 1 |
Page 2 |
Page 3 |
Page 4 |
Page 5 |
Page 6 |
Page 7 |
Page 8 |
Page 9 |
Page 10 |
Page 11 |
Page 12 |
Page 13 |
Page 14 |
Page 15 |
Page 16 |
Page 17 |
Page 18 |
Page 19 |
Page 20 |
Page 21 |
Page 22 |
Page 23 |
Page 24 |
Page 25 |
Page 26 |
Page 27 |
Page 28 |
Page 29 |
Page 30 |
Page 31 |
Page 32 |
Page 33 |
Page 34 |
Page 35 |
Page 36 |
Page 37 |
Page 38 |
Page 39 |
Page 40 |
Page 41 |
Page 42 |
Page 43 |
Page 44 |
Page 45 |
Page 46 |
Page 47 |
Page 48 |
Page 49 |
Page 50 |
Page 51 |
Page 52 |
Page 53 |
Page 54 |
Page 55 |
Page 56 |
Page 57 |
Page 58 |
Page 59 |
Page 60 |
Page 61 |
Page 62 |
Page 63 |
Page 64 |
Page 65 |
Page 66 |
Page 67 |
Page 68 |
Page 69 |
Page 70 |
Page 71 |
Page 72 |
Page 73 |
Page 74 |
Page 75 |
Page 76 |
Page 77 |
Page 78 |
Page 79 |
Page 80 |
Page 81 |
Page 82 |
Page 83 |
Page 84 |
Page 85 |
Page 86 |
Page 87 |
Page 88 |
Page 89 |
Page 90 |
Page 91 |
Page 92 |
Page 93 |
Page 94 |
Page 95 |
Page 96