VERSENYEK · Finn dinghy Európa-bajnokság, Scarlino Finn dinghy Európa-
bajnokság, Scarlino Haidekker Elemér 8. lett a juniorok versenyében
Március 16-24. között az olasz- országi Scarlinoban került
megrendezésre a Finn dinghy osztály Európa-bajnoksága, melyen hazán- kat csupán két versenyző, Haidekker Elemér és édesapja Péter képviselte. A kontinensviadalon a megszo-
kottnál némileg kisebb létszámú mezőny, 26 ország 69 indulója állt rajthoz, mivel néhány csapat kihagyta a regattát. Noha a nyi- tónapon, a próba futamon még remek, 20-25 csomós szél fújt, ám az volt az utolsó jele a kiváló szél- nek. Innentől kezdve mindvégig gyenge, forgolódó csíkos széllel kel- lett beérnie a versenyzőknek. Az első versenynapon még 8-10
csomós É-Ny-i szélben két futamot sikerült lebonyolítani, melyeken Rafa Trujillo(ESP) és Vasilij Zbogar (SLO) nyertek egy-egy futamot, mellyel a spanyol versenyző állt az élre, ám a következőn már csak a várakozás és a próbálkozások töltötték ki a versenyzők idejét. A harmadik nap sem volt sokkal könnyebb, akkor is csupán egyetlen futamot sikerült lebonyolítani, mely a 2008-as olasz olimpikon, Giorgio Poggi győzelmét hozta. Három nap alatt csupán három futam volt ekkor az EB mérlege. A gyenge szélnek és hosszúra nyúlt napoknak sokan ugyan nem örültek, nekünk viszont jól jött, hiszen remekül kez- dett a junior korosztályú Elemér, aki a mezőny felében versenyezve az előkelő ötödik helyen állt a juniorok versenyében.
Az utolsó két nap négy futama
aztán meglehetősen átrendezte a mezőnyt. Az élre az olasz Filippo Baldassarri ugrott a negyedik napot követően, noha a futamokat a szlo- vén Zbogar és a horvát Gaspic nyer- ték, ám az olasz versenyző addigi egyenletes teljesítménye igencsak fizetni látszott. Aztán a hatodik futamon kapott egy sárga lapot, s csak a 19. helyen ért célba, így búcsút inthetett győzelmi remé- nyének. Rafa Truljillo is a nagy vesztesek táborát erősítette, s az utolsó futamokon már a tíz közé sem sikerült beverekednie magát. Szerencsésebben alakultak azon- ban az utolsó futamok a horvát Ivan Kljakovic Gaspic és az ifjú, mindössze 23 esztendős görög Ioannis Mitakis számára. A horvát a dobogó harmadik fokára küzdötte fel magát a szlovén Zbogar mögé, míg a görög az élre állt, s a medal race futamgyőzelmével két junior Európa-bajnoki aranya mellé meg- szerezte a felnőtt Európa-bajnoki címet is. Elemér két gyengébb futamot
produkálva zömmel a mezőny felében versenyzett, végezetül az összesített lista 42. helyén zárta a kontinens viadalt, a Junior Európa-bajnokság 8. helyét meg- szerezve. Édesapja, Péter nem iga- zán örvendett a gyenge, forgolódó szél miatt, ráadásul sárga lapot is kapott, így neki meg kellett elégednie az összesített lista 54. helyezésével. • Eszes Bernadett
EREDMÉNYEK 34
Page 1 |
Page 2 |
Page 3 |
Page 4 |
Page 5 |
Page 6 |
Page 7 |
Page 8 |
Page 9 |
Page 10 |
Page 11 |
Page 12 |
Page 13 |
Page 14 |
Page 15 |
Page 16 |
Page 17 |
Page 18 |
Page 19 |
Page 20 |
Page 21 |
Page 22 |
Page 23 |
Page 24 |
Page 25 |
Page 26 |
Page 27 |
Page 28 |
Page 29 |
Page 30 |
Page 31 |
Page 32 |
Page 33 |
Page 34 |
Page 35 |
Page 36 |
Page 37 |
Page 38 |
Page 39 |
Page 40 |
Page 41 |
Page 42 |
Page 43 |
Page 44 |
Page 45 |
Page 46 |
Page 47 |
Page 48 |
Page 49 |
Page 50 |
Page 51 |
Page 52 |
Page 53 |
Page 54 |
Page 55 |
Page 56 |
Page 57 |
Page 58 |
Page 59 |
Page 60 |
Page 61 |
Page 62 |
Page 63 |
Page 64 |
Page 65 |
Page 66 |
Page 67 |
Page 68 |
Page 69 |
Page 70 |
Page 71 |
Page 72 |
Page 73 |
Page 74 |
Page 75 |
Page 76 |
Page 77 |
Page 78 |
Page 79 |
Page 80 |
Page 81 |
Page 82 |
Page 83 |
Page 84 |
Page 85 |
Page 86 |
Page 87 |
Page 88 |
Page 89 |
Page 90 |
Page 91 |
Page 92 |
Page 93 |
Page 94 |
Page 95 |
Page 96